Esztert megerőszakolták. Épp a fiától jött, a László kórházból, szoptatni volt. Az intézetben, ahol él, nem hisznek neki. Éppen megtörténhetett, hogy fényes nappal a Nagyvárad téren három fiú betuszkolta egy taxiba és a Viola utca egyik szükséglakásába vitte. A taxis egy ezresért hirtelen megsüketült. Előbb külön-külön, aztán egyszerre akartak jönni. Hiába sírt, könyörgött... Eszternek nem hisznek az intézetben. A felnőttek úgy tartják, jó a beleélőképessége, színes a fantáziája. A megkésett visszaérkezésre pedig kellett valami magyarázatot találnia, hiszen állandóan fél: ha baj lesz vele, elveszik a gyerekét. Félévvel ezelőtt Eszter maga kérte, hogy a közönséges nevelőotthonból ebbe a zárt intézetbe helyezzék.

„Hathónapos terhes voltam és a nevelő azt mondta, hogy ezt a gyereket is elveszik. Ugyanúgy állami gondozásba kerül, mint az előző. Akkor jutott eszembe a rákospalotai intézet."

A 4. számú Leánynevelő Intézetbe általában bírói ítélettel kerülnek a fiatal bűnelkövető lányok. Itt a zárt világban, szigorú napirend szerint folyik az élet. A ritka kimenő hosszú-hosszú idő és szorgalom eredménye, csak a legkivételesebb esetekben adatik meg. Bolond, aki maga jön e kapu mögé. Ugyanakkor itt működik az ország első anyaotthona, ahol igyekeznek megszakítani az ördögi kört. Azt, hogy állami gondozott lányok kis állami gondozottakat szülnek.

Ferenczi György igazgató:

— Jó lenne most azt mondani, hogy ezt mind mi találtuk ki, de nem így volt. A lányok kerültek abba a helyzetbe, hogy ki kellett találnunk valamit. Azzal próbálkozunk, hogy anya és gyermeke együtt nevelődjön. Az anyákat ez az együttlét érzelmileg fejlesztheti annyira, hogy a mindenmindegy alapállapotából kizökkenjenek saját gyerekük miatt. A két gyerek kölcsönösen alakítja egymást. A másik dolog, hogy 4-5 évig meg tudom védeni őket, itt bent az intézetben, de mi lesz, ha utána a lányok visszakerülnek a régi környezetbe? A gyerek adhat egy olyan kötődést, ami később akár a régi környezet hatását is ellensúlyozhatja. Ugyanakkor a kisgyerek sincs kitéve a csecsemőotthon ártalmainak, az érzelmi elszürkülésnek, a személyesség hiányának, annak a megrázkódtatásnak, hogy elszakítják az anyjától.

A lányok egy-egy külön szobában élnek a gyerekeikkel és elvégzik mindazokat a munkákat, amit egy GYES-en lévő anyának kell a gyermekével. Eszter, amikor áthelyezését kérte, ezt a munkaterápiát választotta.

— Az első gyerekeddel, Tímeával meddig voltál együtt?

— Öt hétig az Uzsoki kórházban voltunk, aztán átkerültünk a Rege utcai csecsemőotthonba. Csaknem háromhónapos lett a gyerek, amikor egy visszamérésnél a mérleg semmi pluszt nem mutatott. Ijedten szóltam a nővérnek. Levittek az orvosiba, ahol, azt hiszem valami pszichológus, az biztos, hogy nem orvos, megmérte a vérnyomásomat, vizsgálgatott, majd azt mondta: nincs tovább. Nincs tejem. A gyerek marad, nekem mennem kell. Kétségbeestem. Nem az anyás tartózkodóba mentem vissza, hanem a csecsemős szobába. Senkivel nem találkoztam az úton. A nővérek kávéztak a nővérszobában. Csendben belopództam, fölöltöztettem a kislányt. Éppen beraktam a bundazsákba, amikor látom, hogy keresni kezdtek. Benéztek a babákhoz is. Öt nővér jött be a szobába. Mondták, tegyem le a gyereket, különben ennek következményei lehetnek. Én meg azt mondtam, ha valaki közelebb jön, megfojtom a lányomat, engedjenek ki, nem hagyom itt. Reszkettem, sírtam.

Egy nővér kinn maradhatott a folyosón, mert hamarosan jöttek a rendőrök. Ők is háromszor felszólítottak. Majd mondtam, nem adom, jöjjön ide, csapjon agyon, nem érdekel. Már annyira remegtem, hogy majdnem elejtettem a kicsit, akkor odajött egy rendőr, kitépte a gyereket a kezemből, engem meg kidobtak a kapu elé.

Részlet abból a határozatból, amellyel a gyámhatóság rátette a kezét a tizenöthónapos Tímeára:

„Kötelesek a szülők kiskorú gyermekükkel, a gondozóintézménnyel vagy nevelőszülővel rendszeresen kapcsolatot tartani, kötelesek magatartásukon, életvezetésükön olyan irányban változtatni, hogy idővel a gyermeket magukhoz vehessék. Amennyiben ezen feltételeknek nem tesznek eleget, a gyámhatóság intézkedhet a szülői felügyeleti joguk megvonása iránt, és elrendelheti a kiskorú állami nevelését... A gyámhatóság a lefolytatott eljárás során megállapította, hogy a kiskorú anyja intézeti nevelt, apja szintén állami gondozott volt.

Az anya jelenleg is az intézetben tartózkodik, azonban apjának jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen."

— Ritkán, havonta egyszer látogathattam a lányomat. Üvegen keresztül — a fertőzés veszélye miatt — megmutatták. Bekopoghattam. Ezt is csak akkor, ha valamelyik nevelőm jött velem. Előtte ugyanis nem mondhatták, hogy beteg. Vagy valami ilyesmit. Nem voltam szívesen látott vendég a Rege utcában.

Később jött hozzám egy nevelő, hogy mondjak le a gyerekről. Úgysincs semmi kilátás arra, hogy nevelhessem. Mondtam, hogy nem akarom. Mert ha a lemondási nyilatkozatot aláírom és lesz valaha az életben egy normális kapcsolatom, aki tényleg szeretni fog és a gyerekemet is szeretni fogja, akkor majd hiába kapálódzom kézzel-lábbal, a gyerek már másoknál lesz és sohasem kaphatom vissza. Összesen már majdnem 15 éve vagyok állami gondozásban. S most végre van valami, ami az enyém. Csak az enyém. Ezt nem lehet elvenni. Benne ott vagyok én is. Engem meg eddig se akart senki. Csak a válaszaim kellettek hülye kérdésekre, meg hogy tiszta legyen a fülem, üljek rendesen, álljak szépen, de hogy én magam mit akarok, az már nem fontos. Így aztán egyszercsak már magadnak se leszel fontos. S akkor hirtelen jön egy gyerek. A szeme olyan, mint az enyém. A nővér azt mondja, le se tagadhatnám. Miért is tagadnám le? Kicsi. Olyan védtelen. Ha nem adnál neki enni, elpusztulna. Neki szüksége van rám. Muszáj tisztába tenni. Muszáj megnyugtatni. Csak érezze a biztonságot! Érezze a bátorságom, hogy én majd ott leszek, amikor csak szüksége van rám. Mert ő a gyerekem...

Most, hogy átkerültem ide, azt szeretném, hogy őt is áthozzák. Az igazgató úr szerint ehhez az kell, hogy néhány hónapig bizonyítsak, hogy a fiamat, aki már itt született, normálisan tudom nevelni.

— Egy gyerekhez is nagy bátorság kell...

— Igen, főleg ebben az anyagi helyzetben. Még egy évig, tizennyolc éves koromig állami gondozott vagyok, tizenkilencéves koromig maradhatok itt. Utána még ha lakáshoz is jutnék, akkor is nagyon nehéz lenne két gyerekkel. De ha most nem veszem magamhoz a lányomat is, akkor soha az életben nem tudom kihozni az intézetből.

— Mit szólt a fiú ahhoz, hogy gyereke lesz?

— Teljesen kilátástalannak látta a helyzetet. De a gyerek születése előtt azt írta, alig várja, hogy kicsi fiát a kezében tarthassa. Amióta bevitt a mentő szülni, azóta nem jelentkezett. Küldtem levelet, küldtem táviratot mind a négy helyre, ahol tudom, hogy tartózkodhat, de semmi jele, hogy érdekelné a gyerek.

Az igazgató úr szombaton kienged, hogy megkeressem. Biztos bolondnak néz, hogy futok a fiú után, de mit csináljak, ha már gyerekem van tőle, ez már nemcsak szerelem. Mióta megvan a gyerek, egyre jobbat, érzem, hogy kötődöm hozzá. Jobban, mint a terhesség alatt.

— Kicsoda ő tulajdonképpen?

— Dolgozni nem dolgozik állandóan. Alkalmi munkát vállal. Csabának hívják. 21 éves. Mit mondjak még róla? Többen szöktünk az intézetből az egyik lány lakására, ott ismerkedtünk össze. Ő a Béke nevelőotthonba került. Onnan szabadult tizennyolc évesen.

— Neki van lakása?

— Nincs. De Csabi azt szeretné, hogy amint betöltöm a tizennyolcat, kinn nevelődjön a gyerek velünk együtt. Ha kell, albérletben. Nagyon nehéz lesz, az biztos. De nem szeretné, hogy a gyerek csak egy-két órára lássa őt. Szeretné, ha rendes családi körülmények között nevelődne.

— Ha szombaton kimész, mire számítasz?

— Reménykedem abban, hogy megtalálom. Remélem, nem kapott semmilyen táviratot, levelet. Meg lesz lepve és ő lesz a legboldogabb. S bejön velem, ha esetleg nem vihetném ki a gyereket...

Eszter végül egy rendőrségi fogda beszélőjén találta meg a fiút. Csaba barátaival éjszakánként felnyomott egy-két lakást, autót. Az első találkozáskor a baba kézzel-lábbal kalimpált. Csaba aláírta az apasági nyilatkozatot. Nézte a csöpp emberkét, beleszívott cigarettájába, azt is Eszter hozta. Aztán egykedvűen elsétált az őrrel vissza a fogdába. Eszter összecsomagolta a gyereket, indult az intézetbe. Vitte az állam új fiát.

Danó Anna

[Megjelent a 424 1990/7. számában.]

0
0
0
s2sdefault