“Ott álltam a sötétben és muszáj volt megemelni a fejszét. Ő nem láthatta, mi van a kezemben. Az utcáról ugyan beszűrődött valami fény, a jobb kezemben lógott a fejsze, a nadrágom szára eltakarta. Aztán átfutott az agyamon, ha most nem teszem meg, hát akkor sohasem. Kicsit részeg voltam, ő is. Elfojtott hangon civakodtunk. Föl akart állni az ágyról. Gondoltam kihívom, majd az udvaron intézem el. Akkor elhagyott az önbizalmam: mi van, ha mégse sikerült? Ha ő erősebb? Nem is tudom hogyan, de meglendült a kezem. Épp az élivel találtam el. Kibuktak a bőr alól előbb az erek, aztán a gége; spriccel a vér szanaszét a szobában. Ő meg hörgött. Valahogy így: hrhrhrk-hrkhrk. Az anyám körülbelül ekkor fölkapcsolta a villanyt. Kiabált és visított. Tépte a hajam: Mit tettél te?! – üvöltötte. Fölébredtek a szomszédok. Valaki elszaladt mentőért, jöttek a rendőrök. A szoba csupa vér volt. A ruhám tiszta maradt. Egyáltalán nem lett véres. Megszabadultunk tőle. Vége. Nyugodtan élhet az anyám..."
(Varjú húsz éves, négy éve ül)
Anyám és Édesapám boldog családi életet éltek. Ketten voltunk testvérek, én és az öcsém, aki négy évvel fiatalabb nálam. Aztán elváltak 79-ben. Anyám egy komoly műtéten esett át, és amíg kórházban volt, apám egy nőt hozott haza. Egy ribancot. Amikor jött volna haza a kórházból, még ott volt ez a nő.
Anyám beadta a válópert. Tíz éves voltam akkor. Maradtunk nagyanyámnál. Nyolcan éltünk egy szoba-konyhában. De jó nagy konyha volt. Ott élt anyám húga, annak a férje, a gyerekük, mi ketten a testvéremmel, az anyám, nagyanyám. Sűrűn voltunk. Nem volt fürdőszoba se. Anyám több albérletet keresett, de mi az öcsémmel bűnrosszak voltunk, egyetlen főbérlő se bírta egy-két hónapnál tovább. Meg drága is volt az albérlet. Végül hazaköltöztünk újra a nagyanyámhoz. Közben anyám barátnője is elvált és a nő férje elkezdett járni hozzánk. Nagyanyám dühös volt. Nem szerette az istentelen dolgokat. Azt mondta az anyámnak: vagy hozzámész, ha kell neked az a férfi, vagy nem háltok együtt. A férfi és az anyám tanakodtak, mit szólunk mi gyerekek. Nem mertek belevágni. Anyám félt a pali meg ígért nekünk fűt-fát. Meg hogy ő maszek szobafestő, nála nem lehet éhezni. Mi gyerekek meg kapunk piros biciklit. Szóval eljön a jó világ. Egy kicsit játszott velünk. Mi meg azt hittük, itt a jó ember és azt mondtuk, csináljanak, amit akarnak.
Egy ideig nem is volt semmi baj. Aztán a pali elkezdett inni. Mi az öcsémmel, a nagyanyámmal kinn aludtunk a konyhában, anyámék meg benn. Egy éjjel arra ébredtünk, hogy nemcsak a szokásos veszekedés hallatszik ki, hanem anyám segítségért kiabál. Nagyanyám belökte a szobaajtót, anyám feküdt az ágyon, a pali meg fojtogatta. Nagyanyám odarohant, hátulról el akarta húzni a palit anyámról, akkora pali megfordult és kajakra mellbevágta ököllel nagyanyámat. Az elesett, hörgött. Valami lett is a mellcsontjával. Nem tudott a földről fölállni. Akkor fölkaptam a csizmámat és rohantam az utcára egy szál trikóban, novemberben. Nem fáztam, pedig akkor már hideg volt. Pár házzal odébb lakott anyám húga a férjével, fölkeltettem őket és könyörögtem, mentsék meg a nagyanyámat. Átjött anyám húgának a férje. Próbált dumával rendet csinálni: ne legyenek hülyék. Mit csinálnak? Feküdjenek le! Hajnalra lett csend. Másnap nagyanyám, mire hazaértünk a suliból, kivágta a pasast a lakásból.
Néhány nap múlva aztán fogott bennünket az anyám és elutaztunk vendégségbe. Pár faluval odébb. Ott lakott a pali családja. Az apja meg az anyja örült. Nem is tudtak a paliról évek óta semmit. Odaköltöztünk. Anyám mindig megbocsájtott. Megszületett közben a közös gyerekük is. Egy ideig szépen mentek rendben a dolgok. Aztán megint jöttek a veszekedések; hogy mire nem telik, ki miatt nem telik, meg a büdös kurválkodó anyám... Pedig anyám egész nap dolgozott és várta haza a palit. Uborkás földet vállalt, azt hitte, így több pénz marad. Mi gyerekek is segítettünk szedni az uborkát. Ujjaink tele voltak az uborka szúrós szőrévet. Estére már fogni is alig tudtunk. A pali meg esténként beállított tökrészegen. Behúzta a sötétítő függönyt, elővette a legnagyobb konyhakést, lekapcsolta a szobában a villanyt. És üvöltőzött, hogy így megöl bennünket, meg úgy megöl bennünket. Aztán fölsorolta: előbb engem, aztán az öcsémet, majd a saját gyerekét és végül az anyámat öli meg. Hacsak... hacsak nem tudunk eljutni a villanykapcsolóhoz — észrevétlenül. Hadonászott a késsel a sötétben, épp félúton a kapcsoló és köztünk. Az öcsém hangosan sírt, hogy ne hülyéskedjen, jók leszünk, anyám is sírt, kiabált: ne csinálja, mit hülyül? Ő meg csak üvöltött, hogy nem hülyül, komolyan meg fog ölni, először azt, aki az útjába kerül. Nagyon féltünk. Féltünk, hogy elárul bennünket a sírás, a kicsik hangja. Az ablak felé se lehetett ugrani, azonnal ott termett volna, ha egy kis fény beszűrődik. Így maradt mindenki a helyén. Az én dolgom volt, hogy eljussak időben a villanykapcsolóig... Ha felkapcsoltam a villanyt, akkor mi nyertünk. Akkor csak elvert. Előbb engem, aztán az anyámat. Súlyosabb szúrás nem volt.
Egyszer napközben komolyan összetűztünk. A végére a fejem tisztára összevissza volt verve, folyt belőle a vér, tiszta mocsok voltam. Akkor már gyűlöltem a palit. Utáltam tiszta szívemből, mindennap megvert. Nem volt otthon senki, kimentem a lakásból. De nem sírtam. Mentem az utcán, hogy feljelentem. Akkor voltam 12 éves. Hogy most már nem tűrök, amit megérdemelt, kapja meg. A mutter meg akkor jött haza a melóból, találkozik velem. Mondja: hova mész, fiam?
Jól van, felejtsd el – mondtam neki is. Akkor már nem tudtam felfogni, hogy hogyan tud egy ilyen férfival élni? Hogy tud neki ennyit tűrni? Akkor már nem érdekelt ő sem. Az, hogy neki jó vagy rossz, ha feljelentem. Mondom, megyek a rendőrségre. Ki vert meg? — kérdezte. De akkor már kezdte levágni a dolgot, mondta, gyere fiam vissza, majd megbeszéljük. Visszamentem a lakásba. Elmondtam végig, hogy volt. Erre fogta magas, felöltöztünk, elmentünk a rendőrségre. Feljelentettük. A rendőr, ahogy meglátott, azonnal átvittek a körzeti orvoshoz, az megvizsgált, és csinált látleletet. Törés, meg ilyesmi nem volt, zúzódás az millió. Semmilyen eljárás nem volt az ügyben. Csak azt mondta a rendőr, hogy ha még egyszer ilyet csinál, szóljak neki. Rá két-három napra megint verekedés. Megint kaptam, akkor már okos voltam, kiugrottam a kerítésen, futás. Szóltam a rendőrnek, beült az autóba, hazahozott. Egyedül volt otthon a pali, amikor megérkezett a rendőrség, leigazoltatták. Ő ott született, ismerték a rendőrök, szóval nem is úgy álltak a dolgokhoz, hogy őt meg kell büntetni, csak leigazoltatták. Mondták neki, ha nem bír magával, ne a családon töltse ki a bosszúját. Elmentek. Szóval nem történt semmi. Volt, hogy kétszer-háromszor elmentem a rendőrségre, és nem történt semmi. A tanulmányi eredményem meg fokozatosan romlott, úgy hogy már majdnem megbuktam. Addig nagyon jó tanuló voltam. És akkor már elkezdtem csavarogni, egyszerűen nem éreztem otthon jól magam.
Öcsém kisebb volt, őt nem is nagyon bántotta a pali, legjobban én voltam a célpont. Ha öcsémnek szólt valamit, és láttam az öcsémen, hogy az neki nem tetszik, de nem meri megmondani, én megmondtam helyette. És akkor nem az öcsém kapott, hanem én. És akkor nagyanyám jött a javaslattal, hogy vigyenek engem vissza, az iskolai eredmény miatt, mert így soha nem lesz belőlem semmi. Nekem szakma kell, én nem lehetek olyan hülye. Így csavargó leszek, meg minden. Anyám belement a dologba. Összeszedtem a cuccomat, felültem a vonatra, elmentem nagyanyámhoz, ő már várt. Nagyanyám akkor egyedül élt. Nagyon jól éltünk. Anyám néha írt, havonta, kéthetente, hogy jól vannak. Aztán megírta, hogy megint cirkuszol. Újra mentek a verekedések. Azt hiszem, húsvétra hazamentem az öcsémért, és elhoztam hozzánk. Amikor vittem vissza, láttam, hogy anyám nagyon össze van törve. Nem bírt felkelni az ágyból. A pali nem volt sehol, valahol ivott. Rögtön elkezdtem sírni, hogy ha hazajön ez a pali, most már agyonütöm. Nem tűröm, ez egy hülye... Nem jött haza, nekem kellett visszamenni. Iskola volt másnap. Mondtam nagyanyámnak, hogy mi volt. Rögtön írt anyámnak, hogy azonnal költözzön haza, ne foglalkozzon semmivel. Fogja meg a gyereket, és jöjjön. Anyám hazajött, de még nem végleg. Az összes pénzünkből fogadott egy teherautót, felpakoltak.
Jön az autó, látom, hogy rajta van a pali, kérdem anyámtól: mit keres itt? Azt mondja, csak segíteni jött lepakolni. Nem tudta lerázni, csak lepakol és majd vonattal megy vissza. Bepakoltunk a lakásba, a pali nem jött be. Nagyanyám megmondta, hogy a szemedet kikaparom, ha idejössz! Eltűnt, vagy 3-4 napig csavargott, voltak neki ismerősei. Ott aludt, ahol épp az éjszaka érte. Dolgozni nem járt. Egyszercsak anyámmal összefutott az utcán biztos megdumálta, együtt jöttek haza. Anyám a pártját fogta: hogy azt ígérte, megváltozik. A nagyanyám látta, hogy a lányának kell az a férfi, akkor most mit mondjon. Úgyis anyámat bántotta volna meg vele, hogyha kipakolja, aztán mondta, hogyha itt egy balhé is lesz, akkor repül. Nem is voltak gondok egy ideig. Aztán volt egy húzása, nagyanyám kipakolta. Mi akkor nem költöztünk el. Aztán újra benyálazta magát nagyanyámnál. Nagyanyám hitt neki, visszavette a lakásba, aztán egy ideig megint nem voltak problémák. Én akkor már nagy voltam, 14 éves, nem csavarogtam: jól tanultam, bizonyítottam.
Jó eredménnyel végeztem a nyolcadik, felvettek központifűtés-szerelőnek, szakmunkásképzőbe. Nyáron nagyanyámmal jártam dolgozgatni, hogy legyen pénze. Minden héten volt veszekedés, de nagyanyám mondta, hogy ne szóljunk, mert úgyis mindig mi húzzuk a rövidebbet. Nem is szóltunk bele semmibe, csak ha verekedés volt. Akkor is csak szóban. Egyszerűen már nem érdekelt, hogy mit csinálnak. Belefáradtam.
Aztán elmentem szakmunkásképzőbe, hárman mentünk az iskolából, a legjobb barátom is velem jött. Egy padban ültünk, jobban elengedtük magunkat, mint a többiek.
Hárman, mi vittük ott az osztályt, más első nap hülyéskedtünk. Nagyon jó volt. Kijöttünk az iskolából és nem tudom, kinek a javaslatára, vettünk piát. Egy hétdecist. Benyomtuk hárman, nem nagyon rúgtunk be, jó volt a hangulatunk, csavarogtunk a városban, éltük a világunkat. Eszembe sem jutott, hogy haza kéne menni.
Eleinte vége volt az iskolának 2-kor, hazaállítottam 6-kor. Akkor még nagyon jól viselkedtem. Utána gyakrabban vettünk piát, koncertekre jártunk, EDDA, P.Box, P.Mobil, Beatrice, Bikini, ment az ivászat. Csöves lettem. Növesztettem a hajam, élveztem a zenét, ittam. Nem voltam berúgva, csak jó kedvem volt.
Aztán egyszer csak ott találtam magam a pályaudvaron. Megtanultam tarhálni, hosszú koncertekbe „merülni”. Az emberek utálkoztak, ha kéregettünk. Egyszerre több barátnőm is volt. Nagyanyám gyakran szidott, hogy én se vagyok különb. Mire jó a piálás? Kidobták a suliból, mert nem jártam be. Egyszer-egyszer nagyanyám is kizárt a lakásból. Az udvaron állt egy fészer. Oda rendezkedtem be. Volt egy ágyam, dugi piával, cigivel. Odaérkeztem akkor éjjel is. Megint nem tudtam bemenni a lakás, de lehet, hogy nem is akartam. Leültem az ágyra, meghúztam az üveget. A sarokban állt két fejsze, egy kisebb, meg egy nagyobb. Elkezdtem nézni a baltákat. Közben végiggondoltam mindent, hogy, meg kéne ölni ezt a palit. Én még fiatal vagyok, 16 éves. Legrosszabb esetben is kaphatok, mit tudom én mennyit, de akkor is fiatal leszek még, az anyám meg megszabadul örökre. Aztán jött egy másik hang, hogy ezt nem teheted meg, embert akarsz ölni? Mi van, ha nem sikerül, ha ő öl meg téged? Nem, ezt nem szabad megcsinálni..., de ha most nem teszem, akkor ennek soha se lesz vége... Megfogtam a fejszét, a nagyobbat és elindultam a szoba felé. Sötét volt, anyám már rég egyedül hált, nem volt köztük semmi. Odamentem a pali agyához, néztem. Elkezdtem halkan káromkodni, hogy így meg úgy megint részeg, biztos bántotta az anyámat. A palinak nem volt különösebb kedve a vitához, mondta, menjek a picsába aludni, én nem tágítottam. Fölült, úgy civakodtunk, a többit meg már tudod...
Danó Anna
[Megjelent a 424 1990/6. számában.]