Nyuszi 17 éves törékeny szőke lány. Egy javító-nevelő intézetben tölti napjait. Még nem volt 15, amikor a rendőrség csoportosan elkövetett rablásért őrizetbe vette. Másfél évet (!) töltött előzetes letartóztatásban. A rablás körülményeire nem emlékszik. Akkoriban – a ragasztótól és a piától – szinte folytonos bódulatban élt.
- Tudod, milyen érzés, amikor rád zárják az ajtót? Jönnek a falak, rád akarnak dőlni, aztán elfogy a levegő, üvölteni kéne, de nem lehet, mert akkor jönnek... Zörög a kulcs, és nem tudod, hogy mit akarnak veled csinálni. Mi következik? Aztán már nem is akarsz üvölteni. Álmodozol. A nagy szerelemről, akit még mindig, és örökké... Aztán már azt sem tudni, mi az az örökké. Akár az ajtók is zárva maradhatnak addig. Nincs az a szerelem, aki ennyit várna. Meg miért is tenné? Lehet, hogy nem is volt jó... csak a rohadt ajtó miatt hiszed. Gondoltad volna, hogy ekkora hatalma legyen egy zárnak? Aztán jönnek a hírek, hogy a fiú is börtönben... s már minden mindegy.
Eleinte mindig azt hittem, a következő percben nyílik az ajtó és kiengednek. Nem tették. Négy hónapot töltöttem a Tolnaiban a fogdán. Borzalmas. Egy buzi lánnyal voltam együtt. Szerencsére nem bántott, csak mindig mesélt. Az is elég szörnyű volt... a rendőrök meg csak azt mondogatták, törődjek bele. Amit tettem, azért vállalnom kell a felelősséget... Nagyon lassan telt ez a fe-le-lős-ség. Átkerültem a Markóba. Ott már volt tv, meg esti mese is. Néha még akkor is hittem, hogy mindjárt kiengednek...
Azelőtt? Még élt az apám. Kajakozni jártam a Fradiba. Apám nagy fradista volt. Imádott engem, soha meg nem ütött volna. De ivott. Állandóan veszekedtek. Hol az anyámat kellett utálnom, hol az apámat, mert a veszekedésekben mindig nekem is pártfogolnom kellett valaki igazát. Egyszer éjszaka arra ébredtem, hogy az anyám sír, és az arca csupa vér. Megverte az apám. Másnap a haverjaimmal meglestük apámat. A fiúk ellopták a pénztárcáját, és kicsit meg is verték Aztán szétdobtuk a pénzt magunk között. Mind a hétezer forintot.
- Nem hiányzott az a családi kasszából?
- Nem tudom, kicsi voltam. Nem is a pénz volt az érdekes. Meg akartam büntetni őt az előző éjszakáért. Anyám most azt mondja, teljesen apámra hasonlítok, biztos tőle örököltem ezt a sok rosszat. Mégis nagyon szerettem apámat. Amikor először loptam a BVSC-sektől, csak előtte szégyelltem magam. Az egyik edzésen láttam egy gazdátlan Adidas fürdőruhát, melegítőt meg papucsot. Elvettem. Behívatták az anyámat. Ó sírt. Otthon kiabált is, hogy apámra ütök - pedig ő soha nem lopott, csak ivott -, meg micsoda szégyen, meg ilyeneket. Akkor én nagyon megvertem az anyámat. Azt üvöltöttem: gyűlöllek! Gyűlöllek!
- Tényleg gyűlölted?
- Nem, nem hiszem. Csak annyira dühített, hogy apázott. Ők egymást tették tönkre. Ebből lett minden rossz. Ettől romlott meg az életünk. Nem miattam, és nem is a pia miatt. A pia igazából csak ahhoz kellett, hogy el lehessen viselni...
- Ha kértél volna egy Adidas szerelés, megkaptad volna?
- Azt hiszem igen. Otthon nem hallottam, hogy erre vagy arra nincs pénz. Szép ruháim is voltak
- Mégis loptál...
- Izgalmas volt. Ügyesnek éreztem magam. Azt gondoltam, ez bátorság. Képzeld, még hordtam is! Szép ruha volt, jól állt. Kár, hogy az eset után kirúgtak a Fradiból. Apám nem szólt egy szót se, csak azt: miért nem szóltál, hogy kell... Miért nem? Aztán egy este apám részegen belefulladt a fürdőkádba. Az anyám egy hónap múlva hazahozott egy új pasit. S engem nem akart tovább nevelni.
- Ezt hogy érted?
- Egyre kevesebbet törődött velem. Féltékeny is voltam. Nem akartam, hogy az a pasi betelepedjen az apu foteljába. Egyszer éppen tévét néztem és jött oldalról valami ismerős. Jött egyre közelebb. Az apám fürdőköntöse! Soha nem hittem el a halálát, s akkor fölvisítottam. Az a pasas magára húzta apu köntösét! Abban lépett ki a fürdőszobából. Ráordítottam: azonnal vegye le! Aztán csak sírtam, és sírtam. Az anyám ezek után eladta az apám cuccait. Így aztán még inkább egyedül maradtam. Egyre többet ordítoztam az anyámmal, ő meg velem. Pedig szerettem őt. Ilyenkor azt is mondtam, hogy gyűlöllek, de nem gondoltam úgy. Aztán egy ilyen veszekedés után a pasi elkapta a grabancomat, papírt, tollat tett a konyhaasztalra és azt mondta, írjam le. Ha nem, beleveri a fejem az asztalba. Írtam: „Utálom az anyámat. Intézetbe akarok menni." Pont. Aláírás. Másnap bevitték a papírt a XIII. kerületi gyámhatóságra. Előbb a GYIVI-be, aztán a Szilágyi nevelőotthonba kerültem. Sok baj volt velem, állandóan szöktem. Jött a szipu, az alkohol... Sokszor annyira kell, hogy bárkit megversz néhány forintért, csak jusson rá! Jöttek a lopások, verekedések, apróbb rablások.
Tizenhárom évesen a barátnőmmel hagytuk magunkat egy fotósnak pucéran fényképezni. Később azt akarta, vegyünk részt valami gruppenszexben. Jött még egy új lány is. Akkor azt mondtuk, kezdjék el ők előbb azzal a lánnyal, mi majd bekapcsolódunk. A pasi belement, mi meg ki az ablakon. Futás közben öltözködtünk, a röhögéstől alig jutottunk szóhoz. Mindenesetre a pasiról már korábban legomboltunk néhány ezrest. Kellett. Ragasztóra. Az álmainkra.
Olyankor gyakran babákat látok, akik életre kelnek. Aztán háború lesz, és a babák ölik egymást. Jön feléd a Nap. Csak feléd, nagyon fontos vagy neki. Meg akar ölelni, melegíteni. Elönt a forróság, és már szeretnéd, hogy ne jöjjön közelebb, de jön, egyre csak jön... folyik rólad a víz. Még akkor is, ha odakint tél van. Állsz a dombon, és jönnek feléd a katonák, a tankok lőnek rád és félsz, mert tudod, hogy egyszer eltalálnak...
Álmodtam olyat is, hogy kis törpéim vannak. Vigyáznak rám, beszélgetnek velem. Ha jönnek a rendőrök, megsúgják, hogy bújjak el. És ilyenkor tényleg jönnek a rendőrök, de én már a biztonságból, a bokor aljából látom őket. A törpék vigyáznak rám.
Jártunk a Csaba utcai gyülekezetben is, ahol le akartak szoktatni a ragasztóról. Ha egy ilyen este után fölmentünk szipuzni, akkor mindig lejött hozzám az Isten, és azt mondta, dobjam el a zacskót! Volt, hogy a fák ágai nyúltak felém, el akarták venni a ragasztómat. Én úgy megijedtem, hogy mozog a fal és beszél, hogy magamtól dobtam el, aztán sírtam, mert nagyon hiányzott...
*
Nyuszit még a Szilágyiból „ideiglenesen" hazaküldték nyári szünetre. De rövidesen visszamenekült az intézetbe. „... Nem kíván családi otthonába visszatérni ..." - olvasható a visszautaló határozatban.
- Nem hiányzott az anyád? Jobb az intézet?
- Nem jobb. Anya nagyon is hiányzott. Amikor megvertem, tudod, a lopásom után, akkor írt nekem egy levelet. Még most is megvan, de csak úgy tudom elolvasni, ha közben bőgök. Ezt sohasem mondtam meg neki. Nem tudom megmondani. Pedig kellene, de mi már nem tudunk beszélgetni...
- Miért menekültél vissza a Szilágyiba?
- Egy este valamivel később értem haza, mint ígértem. Anyu nem volt még otthon. A pasi meg az előszobától a szobáig a hajamnál fogva vitt be és ütött, ahol ért. Hiába visítoztam, ő volt az erősebb. Később az anyám meg se hallgatott. Az apám soha nem ütött volna meg. Meg a pasi elkezdett olyanokat mondogatni, hogy hagyjam nyitva a fürdőszobaajtót, ha fürdök, vetkőzzem előtte, mert kicsi vagyok, és nehogy valami bajom essen a fürdőszobában. Ha mondtam is ezt anyunak, ő nem hitt nekem. De végül is a verés után menekültem be a Szilágyiba. Ott a nyári szünet miatt csak a pszichológussal találkoztam. Azt mondta, menjek a XIII. kerületi gyámügyre, és jelentsem föl a pasit. A gyámügyön jegyzőkönyv, szülői meghallgatás. A pasi meg az anyu persze azt mondták, szökni akartam, azért vertek el.
- Egyszer azt, mondtad hogy vonzódsz a rossz társasághoz. Kik a rossz társaság?
- A csövesek, akikkel együtt loptunk, ragasztóztunk. Az intézetisek. Velük minden rossz megtörténhet.
- Akkor miért vonzanak?
- Mert velük is megtörténhet bármi rossz. Semmit nem vethetnek a szememre, közöttük soha nem kell szégyellni azt, hogy intézetis vagyok. Ők ehhez semmi különöset nem gondolnak hozzá.
- S miért nem lehet jó társaságba keveredni?
- A jók magukkal törődnek. Meg azzal, hogy jónak tűnjenek mások előtt. Ettől aztán nincs is idejük ilyenekkel barátkozni, mint én. Aztán meg mindent megadnának - ha nem látná őket senki -, hogy kicsit velünk rosszalkodhassanak. Azt hiszem, utálom a képmutatásukat.
*
Egyszer egy javítóintézeti pszichológus ezt írta Nyusziról. „Sehol nem talál nyugalmat, megértést. Csavarog. Ettől kezdve a folyamat törvényszerű: rossz társaság, alkoholizálás, narkózás (szipu), s végül a bűnözés. S akik ezt az ördögi kört megszakíthatták volna: az anya és a nagymama nem a kislány felé fordultak, hanem egymással viaskodtak. A bűncselekmények elkövetése idején már mindennap narkózott és ivott. Gyógyításra szorult volna, de az ezt a feladatot elvállaló pszichológust baleset érte, a kislányt pedig sorsát, hagyták."
A sors azóta is öntörvényűen sodorja magával. A javítóból is rendre megszökik. Pedig a kockázat az ő esetében aránytalanul nagy. Ha rendőrök fogják meg, akkor le kell töltenie a felfüggesztettből még hátralevő másfél év börtönt. Azt meg úgyse lehet kibírni ép ésszel. Főleg ha az ember szerelme egy igazi strici. Pedig Nyuszi - tulajdonképpen - szerencsés, őt a fiú nem hajtja ki a térre. Csak csalja rendületlenül. Hát menni kell.
- ... hiányzik a kábulat. Ilyenkor az embert semmi sem tarthatja vissza. Hiába vagyok bezárva, érezni még én is tudok. Nem érdekel a büntetés sem. Nem gondolok rá. Ilyenkor boldog vagyok. Hiába van kimenő is, az más. Akkor nem lehet azt tenni, amit akarok. Nem mehetek akárhová, mert percre kiszámolták az időt, és az visszatarthatatlan... akár a szökés. Vannak olyan pillanatok, amikor szabad akarok lenni. Teljesen szabad. Átadni a szívem, a lelkem egy melegebb testnek, és csak arra vágyom, öleljen, szeressen. Ne engedjen el soha. Nem gondolok akkor a bezárt világra. Sem arra, hogy baj lehet belőle. Meg kell szabadulni a szorongástól, a bezártságtól, bármilyen áron... érted?
Danó Anna
[Megjelent a 424 1990/21. számában.]