Azt nem értem, amikor egy nép végképp elveszti a büszkeségét. Amit mi itt Európával csinálunk, annak az lesz a vége, mint ama libamájreklámnak. Jön majd Európ — mert ugye hímnembe kell tennünk —, jön, szalad felénk, teljes díszben, szinte hihetetlenül magasrendű kultúrájának csudálatos vértezetében, mi meg széttárjuk hamvas karjainkat és az epekedéstől már szederjesedő ajkainkat... Európ királyfi meg elfut mellettünk, meg se áll Orosházáig, összeszedegeti a konzervdobozait, és azt mondja: ugyan már, királylány. És Ázsi, Afri, Imre — mert ugye Amerika = Amerigo, azaz Imre — mind rajtunk röhög, de legfőképpen Európ.
Meg is érdemeljük. Szinte elképesztő etikai lerongyolódásunk akkor vált nyilvánvalóvá, amikor az egész ország azon kezdett vinnyogni, hogy mi kiengedtük a keletnémeteket, most aztán ők kapják azt a pénzt, ami nekünk járt volna. Hát ez döbbenetes volt. Mi létetlenné tettük a létező szocializmust, ezért nekünk jutalom jár. Mint a jó kutyusoknak, akik elkergették a kertből a medvét. Mit elkergették: elugatták azt a medvét, amelyik már hazafelé tartott. Mintha nem magunknak ugattuk volna el.
Persze Európa ígérgetett. Na, de már Első Mátyás óta ígérgetett. Hogy így meg úgy, fogjuk föl a törököt, mert akkor aztán. Mohács lett belőle. A hülye magyarok itt végvárasdit játszottak, kereszténykedtek, ahelyett hogy azt mondták volna Allah szolgáinak: arra van Bécsnek büszke vára! Így se tartott volna 150 évnél tovább az ideiglenes megszállás.
Megmondom, most mire számíthatunk. Nyugat segít majd minket. De csak annyi kölcsönt ad, hogy abból fizethessük adósságaink kamatait, vagy éppen valamicskével többet, hogy úgy tűnjön, mintha szépen lassan lefaragható lenne a tartozásunk. Közben kifizetjük az egész tartozás többszörösét.
Annyit fejleszt majd a gazdaságunkon, hogy képesek legyünk osztályon aluli gyarmatárut szállítani nekik, amit ők majd osztályosra csomagolnak. Ezért kapunk annyit, hogy képesek legyünk megvásárolni az ott már eladhatatlan bóvlit, ami még mindig jobb, mint amihez itt szoktunk.
Szegény, éppen ezért föltehetően tetves ismerősként kezelnek minket, jöttünk hírére el kell sötétíteni az ablakokat, mert hátha kéregetünk. És még ez a jobbik bánásmád, mert például a franciák valami kifürkészhetetlen, föltehetően szexuális eredetű okból úgy tekintenek ránk, mint egy rosszindulatú anyós. (Például kikötik: csak akkor adnak pénzt kelet-európai kulturális alapítványokra, ha abból a magyarok nem kapnak. Freud kéne ide, külügyminiszternek.)
Utálnak, lenéznek minket. De a lengyeleket is, a cseheket, a szlovákokat, de még a nyugatnémetek a keletnémeteket is. Körülbelül úgy vélekednek rólunk, mint a fölöttébb europid magyarok a cigányokról. Mi meg nyaldossuk őket, és még jó, ha csak a kezüket. Dorombolunk hozzá.
A cigányokban azért ennél több a méltóság.
Európa évtizedeken keresztül önfeledten gúnyolódott rajtunk. Kinyilvánították: ők Európa, mi meg vagyunk... kik? Mert ugye, mi nem biztosítjuk az emberi jogokat. Kinek? Magunknak? Ha itt valakik valakiknek nem biztosították az emberi jogokat, akkor miért nem azok lettek kitaszítva Európa szoknyája alól, akik nem biztosították az emberi jogokat? Avagy megint kollektivice bűnösök voltunk?
Az ember évtizedekig úgy érezte magát itt, mint akit fajtalanságon, önfertőzésen kaptak. (Olyanok nincsenek is.) Pedig hát minket fajtattak és fertőztek meg. A mi szömérmünket illették otrombaságokkal vérnősző baromállatok. (Lassan képbe zavarodok.) Na most azt kérdem én: ha most mégis bevennének minket ebbe a nagyképű Európa-buliba, akkor ezután arról ismerszünk majd meg, hogy a kórusban mi gúnyoljuk a leghangosabban mondjuk a szerencsétlen kis albánokat, vagy a Szovjetunió népecskéit? Azok is európaiak ám!
Nem mondom, hogy nem szeretnék akkora telefon-, hűtőszekrény- (pláne mélyhűtő), aszfaltút- meg mit tudom én milyen hálózatot, mint amilyen a Lajtától nyugatra található.
Ámde én azt is tudom, mit ott jóformán senki: a románok a világ legjobb színészei, a csehek között több zseniális író van, mint egész Nyugat-Európában és Észak-Amerikában együttvéve, még a kicsi grúzok is több jó filmet csinálnak, mint az angolok vagy a franciák. Vagy vegyük például a bolgárokat: aki egyszer meghallgatott egy ortodox liturgia lemezt, az aztán mindig úgy fog nézni, mint aki belelátott egy rettenetesen mély kútba, és nem tudja, az ördög vagy az isten ült ott a mélyén. Valami fénylett.
Csak a hülyeséget kell innen elzavarni. Jó lenne, ha nem hagynánk, hogy egy nagy pofájú, önteltségében már-már szétpöffedő Európ elrabolja a mi Európánkat.
Andrassew Iván
[Megjelent a 424 1990/18. számában.]