Bécs és Budapest megkapta az 1995. évi világkiállítás megrendezésének jogát.
1989. december 14. Promenád, magyarul séta. Örömünk - szélesen áradó pentaton hangsorban - szétárad szeretett fővárosunk lehetséges kiállítási területein és gyors felvirágozásra serkenti az infrastruktúrát. Az építészek pályázatán Dél-Buda nyerte el a jogot. Lesz metró, telefon, autópálya bekötő autópálya, víz és villany. Aquincum, Római part, Margitsziget, Kőbánya kiesett.
I. Gnóm, a kis gonosz alak bukdácsolása még elbukása előtt. Azoknak a pesti polgároknak a modellje, akik napjainkban aggódva néznek jövőbe, hisz éppen egy napon a nevezetes hírrel, jelenti be a kormány, hogy a lakbéremeléstől és a kamatadó emeléstől nem tud elállni. Számíthat az ország még arra, hogy csökken a reálbér és a fogyasztás. Szánalmas tételvég.
Séta, a téma variációja átvezető hangulatú a következő rendkívül karakterisztikus képhez, mintha sejtetni akarná az IKV és a tanácsi karbantartó vállalatok elmúlt negyven évi csődjét.
II. Az ódon kastély szűk bejáratával, felfedező útra invitálja az arra vállalkozó polgárokat, látszólag minden békés és nyugodt, csak lassan válik egyre-egyre fojtogatóbbá a lakáshiány. Bár kastély van elegendő, romosan, felújításra szorulóan, de könnyen elvarázsolja az idegent, és ez a lényeg. A végtelen szomorúság nyomasztó helyzetünk felett így változik át édeskés, divatos nosztalgiává. És máris eladható.
Séta, a kezdeti bizalom és öröm fanfárjain szólalnak meg, de egy rövid lélegzetvétel elegendő, hogy a józan ész lehalkítsa a diadalittas hangokat, kis tétovázás után témaváltás.
III. A Tullériák kertje nem idegen terület a magyarnak. Ismerős fogalmakat pendít szívünk húrjain a zene. Kert-Magyarország. Pattanó rügyek, gyümölcsösök virágba borulása. Szélescsípőjű kofaasszonyok kosaraikkal, de már hol vannak, csak árnyékaik önmaguknak a zöldséges maffiák szövevényes dzsungelében. Valaha – a paprika, paradicsom nagyhatalomban – a lecsó mindennapi betevőnek számított, ma már csak a kivételezettek asztalára kerül. Borongós kivonulás a kertből.
Séta, már inkább előrevetíti a vonszolódás kínkeserves képeit. Alig válik el a következő képtől, szinte egybeforr a közlekedés iszonyatával, a tömeg lassan már csak emberi és állati erővel mozgatott járműveken közelíti meg a munka- és hálóhelyeket
IV. Bydlo, magyarul ökrösfogat. A lassú, megfontoltnak tűnő haladás jel-képe. Valójában nem tud, nem képes gyorsabb iramra, és eközben nem annyira gondolkodik, mint inkább nyálát csorgatja, jobbra-balra tekergetve vastag nyakát, hátát farkával csapkodva tűri, hogy újabb és újabb terheket rakjanak rá. Addig küzd, míg térdre nem bukik és ki nem leheli páráját. A lassú ritmusú, tétel a munkásgyászindulót idézi.
Séta, immáron kissé felszabadultan, hisz mi jöhet még rosszabb, mint a felelősen megválasztott parlament és a kormány, valamint az ellenzéki kerekasztal lovagjai. Együtt sincsenek annyian, mint a többség, akinek a nevében küzdenek egymással a népért, aki közben elfelejtett szaporodni. Mind több a magzat elleni bűntett, a megelőzés kormányszinten történik. Lakáshiány, munkanélküliség, magas árak, alacsony bérek, adóterhek, többet érnek mindenfajta óvszernél
V. Kiscsibék tánca a tojáshéjban. Csak a legidősebbek emlékezhetnek a tojásukat belülről feltörő kis sárga pihés jószágokra, mert manapság egy gyereknek a csirke mélyhűtőben szaporodik, de legalább is bontott formában, meztelenül és eleve halottan születik és amikor azt mondjuk neki, hogy halízű, csodálkozik, hát milyen íze legyen, ha nem hal? A halnak meg pakura, illetve attól függ, ott éppen milyen nagyüzem van a folyóparton. Ez akár vidám tétel is lehetne, de nem az. Gondoljunk arra a pár millió meg nem született honfitársunkra, akik nem vehetnek részt a milleneum óta legnagyobbnak tűnő istenkísértésben. Talán mégis ők a szerencsésebbek? A kérdés történelmietlen, hallom a felszólalókat, de ez már újabb promenád, azaz:
Séta, a felnövekvő nemzedék vitakészségének megújulásáért, hisz a demokrácia megkívánja a retorika minimális ismereteit, a taktika és a stratégia tudományának elsajátítását. Tanulságul ágál a következő tétel.
VI. Sámuel Goldenberg és Smüle két zsidó veszekedése, amiben nemzetiségi és vallási hovatartozásuknál sokkal fontosabb a két különböző karakter megnyilatkozása abban a kérdésben, hogy legyen-e világkiállítás Pesten és Budán. A dölyfös Goldenberg ereje és hatalma tudatában nagyvonalúan teszi helyre a kis riadt Smülét, akt pedig nem sajnálja energiáját, fürgén pergeti nyelvét, újabb és újabb erőt, lendületet merítve az operettes futamokból, e ez sem elég. Teljesen összetörik, mikor meg hallja Goldenberg végső érvét, a döntés már mielőtt a vitát megkezdték, megszületett, lesz világkiállítás Pesten.
VII. A Limoges-i piac nem összetévesztendő semmilyen más piaccal. A virágok piacán más a helyzet, mint a marhákén vagy akár a bolhapiacon. Nehéz erről nekünk beszélni, mert akik oly sokáig nem vettünk tudomást a piacról, azok csak ímmel-ámmal botorkálunk a nemzetközi standok között. Hangunkat pedig igencsak össze lehet téveszteni egy mutáló kamaszgazdaság kapkodó kórusával.
VIII. Katakombák - halottakkal a halottak nyelvén. Ez igen-igen sokat gyakorolt tétel ebben az évben Sőt, halottaival nemzet annyit még nem törődött, mint a magyar. Ha kell kiássuk, ha kell újratemetjük, ha kell vitetjük-hozatjuk semmit nem számít, ha halottjainkról van szó. Bár ennyit törődnénk az élőinkkel is. Borús, sötét gyász lengi körül a világkiállításnak ezt a képét. Nyelvleckéket kell majd szervezni, hogy valóban értsük halottaink szavát. Ez lesz valószínűleg az egész művelt világ legelső ilyen nyelviskolája és talán az utolsó is. Néha aztán majd az élők is tudnak beszélni az élőkkel és az lesz majd az igazi.
IX. Baba Jaga kunyhója a boszorkányszombat rendezvényeinek középpontjában áll. Szegedi szakértőket kérnek majd fel, akik közösen a Blahásokkal önkényesen elfoglalják a kunyhót, vad táncukat a munkásőrség egyesített fúvós zenekara kíséri, természetesen fegyverek a ruhatárban, hangszerek pedig a műsor utána a közón hangszertárban helyezendők el. Ezek után már csak a hangszerek kölcsönözhetők az Országos Sporthivatal támogatásával. A fegyverektől búcsú. Kavarog a nép. Ruháját keresi mindenki. Aztán lezúdul a tömeg. Irány:
X. A kievi nagykapu, amit természetesen maketten és a lágymányosi mocsár helyén építenek fel, hogy a kiállítás bezárásakor ne kelljen a lebontásával vesződni. Majd elnyeri az első díjat, aki elsőnek kúszik át alatta, teljes polgári és vegyvédelmi felszerelésben. Nagy diadalmas felegyenesedés következik, mikor a másik oldalon feláll az a magyar, akit még nem ismerünk személyesen, de már ugyanúgy büszkék vagyunk rá, mint azokra, akikkel együtt fogjuk végigcsinálni az elkövetkezendő öt évet, és unokáink – ha lesz szemük – is látni fogják, mit műveltünk szinte a semmiből...
Felütés. Vége.
T. Szabó Ervin
(Megjelent a 424 1989/12. számában.]